Onwine

A magyar hatóságok semmit nem tudnak a borról?

2020. augusztus 27. 13:26 - bence.onwine

pexels-andrea-piacquadio-3760043.jpgA NÉBIH „borigazgatója” nemrég gyakorlatilag lesöpörte az asztalról a magyar piacon még inkább újdonságnak számító narancsborokat és pét-natokat. A szükségesnél talán arrogánsabb kinyilatkoztatásra kicsit megbolydult a honi boros közeg, a hullámok pedig egészen a tengerentúlig értek.

A címben feltett kérdésre a válasz: úgy látszik, hogy nem. Legalábbis Alder Yarrow amerikai borszakíró szerint az élelmiszerbiztonsági hivatal illetékes igazgatóságának igazgatója egészen biztosan nem. Felmerülhet persze a kérdés, hogy mégis ki ez az Alder Yarrow és mi köze a magyar borokhoz, ahogy azt is joggal gondolhatod, hogy téged pontosan hidegen hagy, hogy egy vaskalapos bürokrata melyik borra mondja azt, hogy jó vagy nem jó, szíve joga marhaságot beszélni.

Én mégis veszem a bátorságot és elmagyarázom, hogy miért lényeges és érdekes ez a „mezei” borfogyasztó számára (is).

Mit mondott a ki és miért!?

Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója a Borászati Füzetek című, évente 6 alkalommal megjelenő HNT folyóirat aktuális számában (2020/3) mesélt a pandémia alatti kihívásokról, és az igazgatóság szürke hétköznapjairól (elolvasható IDE KATTINTVA Cartwright Éva, a Somlói Borok Boltja tulajdonosa és vezetője jóvoltából). Volt pár erős kijelentése, gyakorlatilag páros lábbal szállt bele a kísérletező kedvű, saját terminus technicusa szerint „úttörő” borászokba.

Nem holmi intelligens kritikáról, vagy bölcs intelemről van szó. Az igazgató évtizedes berögződések – mondjuk ki –, rendszerváltás előtti gyakorlatok alapján mondta ki a kollektív ítéletet, a stílusról már nem is beszélve.

A régi-új eljárásokkal bort készítők például „jellemző hibákat követnek el”, Mészáros szerint ugyanis, „aki valamit is ad magára, az a fehérszőlőt szüret után azonnal feldolgozza. Ehhez képest a narancsbornál megjelenik a héjon áztatás, a „döglesztés” “(sic!).

Ha már a narancsborokat vette célba a direktor, gyorsan meg is jegyzi, hogy az elnevezés akár megtévesztő is lehet a fogyasztónak, mert még a végén azt hiszi, hogy narancsból készült bort iszik.

A cinikus ítélet már önmagában megtévesztő és balga. Hülyének nézi a fogyasztót és gazembernek az „úttörő” borászt, ami persze kultúrembertől sem lenne éppenséggel elegáns, de állami szervezet fejeként pedig egyenesen elfogadhatatlan

Miért fontos, hogy mit mond a NÉBIH?

Jó, de mégis mi köze az élelmiszerbiztonsági hivatal boros ügyekért felelős vezetőjének ahhoz, hogy ki, milyen bort akar inni? „Csupán” annyi, hogy a NÉBIH engedélyez, vagy kaszál el egy-egy bort, ennélfogva, ha valami nem megy át az ítészek szigorú szűrőjén, akkor bizony hivatalosan forgalomba sem kerülhet

Az “úttörő” borászok pedig készítenek olyan borokat Magyarországon is, amik a megszokott íz- és illatjegyektől eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, a szűretlen borok szemmel látható “zavaros”, “opálos” megjelenéséről már nem is beszélve. Ez a jelek szerint pedig zavarja az illetékes igazgató urat, amihez egészen addig szíve joga, amíg emiatt nem tart vissza a megszokottól, a hivatalostól, a konvencionálistól eltérő tételeket a fogyasztóktól, pusztán szubjektív szempontok miatt.

Ezen borokat ugyanis az élelmiszerbiztonságért felelő szervezet nem azért nem engedi ki a forgalomba, mert azok az egészségre károsak lennének (tehát egyik sem fertőző, mérgező, romlott stb.), hanem mert szerintük hibás, és ennek eldöntését nem lehet a fogyasztóra bízni. Tehát gyakorlatilag neked esélyed sem lenne narancsborokat és egyre divatosabb pét-natokat kóstolnod, ha Mészáros igazgató úron múlna, szerencsére azonban vannak nála akaratosabb borászok, és az újdonságokra nyitott bírák, akik ha nem is egyszerűen, de kiengedik a piacra ezeket a “fura” borokat, pezsgőket.

Ugyanakkor az is biztos, hogy vannak, akik nem vállalják ezt a kockázatot, és olvasva az ilyen és ehhez hasonló kinyilatkoztatásokat, inkább maradnak a tutinál és meg sem próbálkoznak “úttörő” borokat készíteni. Ezzel pedig nemcsak mi, magyar borivók veszítünk rengeteget, de úgy általában a magyar borágazat, borkultúra is szegényebb lesz megannyi friss impulzussal és nemzetközi előretörési lehetőséggel, ez pedig nem jó. Úgyhogy én őszintén remélem, hogy Mészáros Kálmán valójában nem is úgy gondolta, és nem akarja nagyüzemi keretek, divatjamúlt konvenciók közé szorítani a magyar borászokat. Mindenki csak nyerne ezzel.

green_photo_beauty_skincare_facebook_cover.png

 

Fotó: Andrea Piacquadio innen: Pexels
17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://onwine.blog.hu/api/trackback/id/tr2716178894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthurthedent 2020.08.28. 13:06:39

Jövőre elméletileg kilencszer annyi adót kell majd fizetnem mint most, mert a kormány kijelentette, hogy én tulajdonképpen "visszaélek" a kisadózók egyszerűsített adózásával, mert ők azt sok évvel ezelőtt nem nekem csinálták, hanem a műkörmösöknek meg kubikosoknak.

E reszkető vadászkutyát sem érdeklin az egész, de én most háborodjak fel azon, hogy az egyik elvtárs nem úgy képzeli el a jó bort mint ahogyan azt a fejlett és művelt nyugati "borszakértő" urak elképzelik?

Jó, majd ha ráérek egy kicsit aggódni a borokon, akkor feltétlenül én is aggályosnak ítélem a narancsborok kjészítésének állami megítélését, hó?

Spidy.hu 2020.08.28. 13:17:45

@arthurthedent:
Mivel téged szívatnak, ezért szívjon más is?
Magyaros hozzáállás, sajnos. Összetartás helyett széthúzás.

pistola 2020.08.28. 13:41:26

@arthurthedent: Veled meg mivan baszki??? Azt hiszed írtál valami frappánsat? Hogy jön ide az, hogy mivel szívsz a magánéletben? Annak a leírása más fórumokra tartozik, ott sírdogálj, itt a borokról van szó, te szerencsétlen. Megáll az ész az ilyen idióta trolloktól, komolyan.

Visceroid 2020.08.28. 13:57:04

"Rendszerváltás előtti retorikával "

Amit ti csak szeretnétek! Ezek százszorta rosszabbak, mint a 89 előtti SZOCIK (nem komcsik), ugyanis ezeknek nem parancsol senki, nincs olyan főnökük, mint Kádárnak voltak a szovjetek, itt a nép a főnök, nekik meg mindegy.

Nancsibacsi 2020.08.28. 14:04:03

@arthurthedent: Ha az fáj hogy a KATA kört törvény szerint fogják ellenőrizni, és nem lazábban, akkor gondolj bele abba, hogy mennyire fájna ha ezt 5 évre visszamenőleg megtennék, nem pedig csak 2021-től kezdődően. Merthogy a törvény betűje szerint te bizony az elmúlt 5 évben se voltál jogosult KATA-ra, és fizethetnéd be a 40%-os plusz adót, meg ami büntetést kiszabna a NAV.

kontrapunkt 2020.08.28. 15:44:30

@Nancsibacsi: Vagy struccnak tetszik lenni, vagy csak hülye az úr, a KATA kört eddig is ellenőrizték, most pedig átírták, mert az eredeti törvényt is kontárok írták, most ugyanazok változtatták meg.
A vége az lesz, hogy a KATA alá tartozó vállalkozók újra visszatérnek az eredeti szabályozás alá.

Csaba121 2020.08.28. 20:42:22

Azért szerintem a reduktív eljárással készített lőrék nem borok, akármekkora divat is akár még Amerikában is...

kunzoo 2020.08.28. 21:49:42

Na akkor tisztázzunk néhány dolgot. A pét nat igazából degorzsálatlan pezsgő, ezért érthetetlen miért akarná a borok között látni a szerző.

Attól mert egy bor szűretlen, nem kell zavarosnak lennie. Ha zavaros, az hiba. Ezért gázos mikor egy zavaros bort elengednek, hisz lehet szűrve volt csak szétesett, aztán ráfogjuk szűretlen volt.

Narancsbor. Ha a meggybor, ribizlibor, málnanbor elfogadott, akkor valóban gázos ez az elnevezés. Szerintem a narancsból lehet iható gyümölcsbort készíteni. Almabor is van. Lónyálnak is hívhatnák, pont annyi köze van a lóhoz mint a narancshoz.

ká. zé. 2020.08.28. 23:12:04

@kunzoo: A "narancsbor" héjon erjesztett fehér szőlőből készült bort jelent.
Irsai-ból én is csináltam kisérletképpen ilyet, sokkal ízletesebb illatosabb , volt mint ugyanabból a szőlőből a klasszikus eljárással készült. Pálinkát főztem a héjon erjesztettből, amit bornak szántam azt klasszikusan erjesztettem. Csak megkóstoltam mindkettőt mikor leforrt és a héjon erjesztett sokkal jobb lett. Ugyanaz a pince, hőfok, élesztő, stb...
Az idén tokai fajtákkal akarok ugyanígy bort készíteni, főleg hogy 80-90ft/kg körüli aron lehet jó szőlőt venni.
Nem vagyok borász 5-6q szőlővel "játszom" évente, a magam és barátaim örömére, hogy vegyszermentes, kézműves, egészséges borokat ihassunk.

bence.onwine 2020.08.29. 00:38:50

@kunzoo: Mészáros Kálmán beszélt a pét-natról, ezért került a cikkbe. Narancsbor kapcsán pedig az utánad hozzászóló magyarázta el neked, hogy miért lőttél mellé.

Magentax 2020.08.29. 06:31:46

Manapság nem divat érteni ahhoz a feladatkörhöz, aminek elvégzésére mélyen tisztelt vezérlő csillagunk kinevezett/kineveztetett.
Sőt, kifejezetten érdem, ha valaki magas beosztásban nem ért ahhoz, amit csinál - fő, hogy jó pártkatona legyen.
Miért éppen a NÉBIH-nél lenne ez másképpen?

Zalancelot 2020.08.29. 08:06:36

@ká. zé.: A héjon erjesztés elsősorban a kék szőlőkre jellemző technológia, de a fehér szőlőktől sem idegen.
Csak egy 24 órás héjon tartás képes egy fokkal emelni a must cukorfokát, emellett az ízanyagok kioldódása is intenzív. Természetesen csak makulátlanul egészséges szőlő esetén érdemes vele foglalkozni, hiszen ellenkező esetben inkább öngól a művelet.
Én rendszeresen héjon áztatok, ha lehetséges, bár a fehér szőlő teljes héjon kierjesztésével még nem próbálkoztam.
Az Irsai amit említettél kimondottan alkalmas a héjon erjesztésre, az illatos , zamatos fajtajellege miatt.

nincs1agy 2020.08.29. 10:59:44

Mucsa, délibábos Hortobágy, magyarkodás. Vagy.. narancsbor.

Ez a kérdés, válasszatok ! :))

eßemfaßom meg áll 2020.08.29. 14:40:07

@bence.onwine: " pedig az utánad hozzászóló magyarázta el neked, hogy miért lőttél mellé."

mivel is magyarázta meg azt, hogy a narancsbor elnevezés nem hülyeség abban a világban ahol a gyülmölcsnévbor az adott gyümölcsből készült bort jelenti?

nincs1agy 2020.08.29. 15:40:34

Inkább narancsbor, mint narancsbőr.. Ugye lányok? :)

arthurthedent 2020.09.01. 06:10:41

@Nancsibacsi: "Merthogy a törvény betűje szerint te bizony az elmúlt 5 évben se voltál jogosult KATA-ra, és fizethetnéd be a 40%-os plusz adót, meg ami büntetést kiszabna a NAV."

De igen, jogosult voltam. Minek írkálsz róla, ha fogalmad sincs miről van szó?!

arthurthedent 2020.09.01. 06:15:37

@pistola: "Annak a leírása más fórumokra tartozik, ott sírdogálj, itt a borokról van szó, te szerencsétlen."

Hát nem akarlak elkeseríteni, de a cikkben nem "a borokról" volt elsősorban szó, hanem a magyar hatóságokról.
süti beállítások módosítása